Életszakaszok és feladatok

Az emberi élet ívéről a legteljesebb képet Erikson (1902-1994) állította össze. Az egész életen keresztül tartó fejlődés folyamatát alapvetően társas dimenzióban képzelte el. A személyiség alakulásában ő is kiemelte a kisgyermekkori évek fontosságát. Erikson szerint az élet fő témája az énazonosság, az identitás keresése: ki vagyok, mi vagyok, és főleg, mi dolgom a világban, milyen a viszonyom a körülöttem levő társas világgal. Ez a folyamat az egész életen át tart, sok szakaszon, mindig változó feladatokkal. Mindegyik szakasz az előzőre épül, abból emelkedik ki, átszervezi és tovább gazdagítja. Életük folyamán az ember sokszor felteszi a kérdést, „ki vagyok én”, és mindegyik életszakaszban más-más választ talál rá. Erikson az emberi életívet nyolc szakaszra bontja. Minden egyes szakaszban van „fő feladat”, amelyet az egyénnek teljesítenie kell, hogy a fejlődés következő stádiumába léphessen. Ezek a feladatok lényegében „krízisek”, belső és külső konfliktusok forrásai. Megoldásuk illetve megoldatlanságuk formálja a személy önazonosságát. Minden krízis a nagyfokú sérülékenység, de egyben a megnövekedett lehetőség időszaka is.

Életszakasz és feladat

1. életév - Bizalom vagy bizalmatlanság

A csecsemő megtanul megbízni abban, hogy mások gondoskodnak alapvető szükségleteikről, vagy pedig – ha ez a gondoskodás kiszámíthatatlan – bizalmatlanságot fejleszt ki magában a gondviselőjével szemben.

2. életév - Autonómia vagy szégyen és kétely

A baba megtanulja gyakorolni az akaraterejét és az önkontrollját vagy – ha ezt a nevelés nem tudja kezelni, drasztikusan letöri – bizonytalanná válik, és kételkedik abban, hogy képes a dolgokat megcsinálni.

3–6. életév - Kezdeményezés vagy bűntudat

A gyerek megtanul kezdeményezni, a teljesítményének örülni és hasznossá válni. Ha a szülők nem engedik, hogy a saját kezdeményezéseit kövesse, a függetlenedési vágy a gyerekben bűntudatot kelt.

7. életévtől a pubertásig - Teljesítmény vagy kisebbrendűség

Ebben a szakaszban a gyerek megtanulja hozzáértően és hatékonyan használni a felnőttek és a kortársai által becsült készségeket – vagy kudarcos lesz ebben és a kisebbrendűség érzése alapozódik meg benne.

Serdülőkor - Identitás vagy szerepkonfúzió

A serdülő kialakítja a saját személyes identitását, rendszerint egy kortárs csoport részeként (ennek külső jeleivel együtt: megjelenés, ruházat, viselkedés stb.), vagy összezavarodik abban a tekintetben, hogy ki ő, és mit akar az életben.

Fiatal felnőttkor - Meghittség vagy izolálódás

A fiatal felnőtt felvállalja a meghitt kapcsolatokba lépést, megtanulja a meghitt, közeli viszonyulás társas és szexuális lehetőségeit, vagy a magányt és az elszigeteltséget kockáztatja.

Felnőttkor - Alkotóképesség vagy stagnálás

Ebben az időszakban a felnőtt megtanulja, hogyan lehet hatékony, termékeny a munkájában (kereső foglalkozásában) illetve a személyes környezetében (család, kisközösségek), és fel kell nevelnie utódait. Amennyiben ebben a feladatban kudarcos, az életpálya megreked, az egyén stagnál, egyhelyben topog vagy terméketlen ciklusokba kezd.

Időskor (a 65. évtől) - Bölccsé válás vagy kétségbeesés

Az időskorú megpróbálja az addigi tapasztalatait összefoglalni, értelmezni, és meggyőzni magát, hogy az élete értelmes volt. Ellenkező esetben kétségbe esik, álproblémákkal kezd foglalkozni.

Tehát például azt, hogy egy kétéves kislány büszke lesz magára és autonóm kis emberke, vagy szégyennel és kétségekkel teli, meghatározza, mennyire sikerül elsajátítania a vágyai és a teste fölött uralmat. Ebben a gondoskodó környezet (alapvetően az anya) szeretete és hozzáértése döntő tényező. Az érés minden szakaszban új lehetőségeke és nagyobb társas követelményeket hoz. Minden krízis új teret kínál a világ megismerésére és a hozzá kapcsolódásra. Ezt a teret folyamatosan formálja a többi egyén is; ők testesítik meg a kultúra és a társadalom hatásait. A személyiség olyan változásokon megy keresztül, amelyeket a társadalmi intézményekkel és kulturális szokásokkal való egyre szélesedő kapcsolatai követelnek meg.

Az ember élete mindig egy adott kultúra közegében bontakozik ki. Az általános menetrendet a testi érés határozza meg, azokat az értelmező eszközöket és társas helyzeteket pedig, amelyekben a kríziseknek és megoldásuknak végbe kell menniük, a kultúra kínálja.